Rendezvény-arculatok      Vendéglátás            Helyszínek               Galéria              Ajánlatkérés        Cégünkről 

 

Nyitóoldal | Magazin | E-mail

Kajak Kenu szövetség rendezvényterme
1138.Budapest, Latorca u. 2.

Ismeretető
A vendégek a rendezvényhelyszínre érkezve, a kajak történelem legnagyobbjait kiállító termen keresztül haladhatnak át.
A nagyterem kertkapcsolattal rendelkezik, ahol egy 80nm-es hangulatos, lámpázott terasz is található.
A terem nagy ablakainak köszönhetően, kilátás nyílik a Duna partra, mely rögtön elfelejteti a vendégekkel, hogy valójában a belvárosban tartózkodnak.
A helyszín kiválóan alkalmas, akár 180 fős körasztalos rendezvények, esküvők, illetve a sötétítésnek köszönhetően konferenciák, tréningek, céges partik vagy partnertalálkozók megszervezésére is. A teremben mindössze 6 oszlop található, melyek igény szerint jól dekorálhatóak.
Továbbá két szekcióterem található még az épületben. A földszinten egy 30nm-es szekcióterem, az emeleten pedig, egy 40 fős sajtóterem található. Ez utóbbi klímával és sötétítéssel felszerelt, illetve konferenciára alkalmas székekkel berendezett. Terasz is tarozik hozzá, mely használható dohányzóként, illetve nyáron, az ebéd vagy a vacsora, esetleg a grillparti helyszíne is lehet.( A rendezvényterem novemberben készült el, így fényképeket egyelőre nem tudunk mellékelni )

Parkolási lehetőség
50fős parkoló áll a vendégek rendelkezésre.


Kajak Kenu szövetség rendezvényterme Kajak Kenu szövetség rendezvényterme
Kajak Kenu szövetség rendezvényterme

Online ajánlatkérés

 


Kiemelt rendezvényhelyszíneink, ahol catering szolgáltatók vagyunk:

Magyar Nemzeti Galéria
Dürer Rendezvényház
Lurdy Konferencia- és Rendezvényközpont
Álomautó Múzeum
Vasúttörténeti Park
Festetics Palota
SZIKRA cool tour house
B Seven
Bajnokok Háza - Kajak-kenu szövetség
Mozaik 7
Rákóczi rendezvényterem
Mohaház
Cinema Hall

Egyéb ajánlott rendezvényhelyszínek:

Történeti Múzeum
Gótikus Lovagterem
Király Pince
Millenáris
Vam Design
Gödöllői Királyi Kastély
Olof Palme
Sportmax 2
L'Office
Asia Center
Tropicarium
Lotz Terem
Vízmű konferencia termek
Folyondár Sportközpont
Stern Filmstudió
Vogue Hajó
Budakalászi Sportcsarnok
Vizes Nyolcas Uszoda
Arena Event Rendezvényház
Stúdió4
Akvárium Klub
TIT Természettudományi Egyesület
Vasas szakszervezeti szövetség székháza

Családi napos rendezvényhelyszínek:

Orczy Park
Gödöllői Kastély Park
Vízmű üdülő
Golftanya
Alfa Art Tér
Elte Sporttelep
Elte Vízisporttelep
Csillebérci Ifjúsági Központ
Pál-völgyi-barlang
Budakeszi Vadaspark
Sportmax 2
Grand Slam Park
Vizes Nyolcas Uszoda
Omszk wake
Budakalászi Sportcsarnok
Kőérberki bobpálya
Vituki Sporttelep
Elmű Sporttelep
Postás Sporttelep
Kőkaland Sportpark
Kincsem Park
Történeti Múzeum Udvara
Városligeti Műjégpálya
Óbudai sport és szabadidőközpont
Bókay kert


L Office Co-Working logo

Dürer Rendezvényház

Alfa Art Hotel logo

Asia Center

Vam Design

Millenáris Park

Festetics Palota

Álomautó Muzeum

Sportmax

Szikra Cool Tour House

Lurdy konferencia és rendezvényközpont

Rákóczi Rendezvényterem

Moha Ház

     

Feliratkozás         Archívum 

Rendezvény-arculatok | Gasztronómia | Rendezvényhelyszínek | Galéria | Ajánlatkérés | Cégünkről | Magazin
Bonus Party Service - Rendezvények különleges tálalásban - (c) 2006 Minden jog fenttartva!

1144 Budapest, Gvadányi út 61-65. B épület Tel.: 788-1553, (+36-30) 348-1260; Fax: 782-9266 - bonusparty@bonusparty.hu